2013. július 13., szombat

Nila Madhab


2013.07.13. Nila Madhab

Itt reggeliztünk





Nila Madhab templom






Hosszú volt a tegnapi út. Ismét parikrámon voltunk, de csak egy helyen, ahonnan Jagannath származik a Nila Madhab templomból. Odafelé hat óra, visszafelé hat óra volt az út. Busszal mentünk. Kicsit belebetegedtem. Ráadásul én bengáliakkal utaztam. A templom gyönyörű volt. A Nila Madhab templom az egyik legősibb orisszai templom. Nem értettem teljesen, mert az egész lecke bengáliul ment és csak annyit tudok, amit az a három ember tudott, akit megkérdeztem róla. Ha jól értettem Jagannath itt volt mielőtt a Puri béli Jagannath templomba ment volna. De csak ott faragták ki a mai végleges formájára. Egy brahmana imádta itt Nila Madhab-ot, és Indradyumna király szerette volna a murtit imádni, így küldött egy követet, hogy hozza el a neki a murtit, hogy ő imádhassa. Senki sem tudta hol vannak a murtik. A brahmana a követnek adta a lányát, aki nem akarta elfogadni, végül összeházasodtak mégis. De így sem sikerült kideríteni hol vannak a murtik.  Egyszercsak, ennél a résznél kiesett valami, azt hiszem, Megjelent három darab fa az óceánban, őket vitték el a királynak, és faragták ki belőlük Jagannathot, Baladevet és Subhadrát.
Az biztos, hogy egy nagyon gyönyörű és ősi templom, fent a hegy tetején, ami inkább csak domb szerintem. A táj lenyűgöző. A praszád pedig finom volt, mint mindig.
Azért be kell vallanom, már nagyon vártam visszafelé, hogy megérkezzünk. Hosszú volt az út nagyon, de megérte.
Ma hajnali háromkor az összes nyugati bhakta elment Kalkuttába. Páran maradtak csak. Végre kitakarítottam rendesen a szobámat.

Reggel voltam táncolni, és Dali rögtön bekapcsolta a TV-t, ahogy odaértem. Benne voltam a helyi TV-be, meg az újságba is. Nagyon büszke volt rám.

Újra egyedül vagyok, de most igazán. Ez már olyan félig otthon érzés. Gyakorolok, meg elmélkedek. Ez a nyugi jó lenne napi rendszerességgel otthon is. A torkom kicsit bedurrant a tegnapi úttól, de már kúrálom.

Ma megyünk Saraswtiékkal a Gundicha templomhoz. Ennek nagyon örülök, mert szívesen beszélgetek vele. Hat gyerekkel érkezett Londonból. Reméljük, el tudunk indulni, mert ketten betegek.

Na, megyek gyakorolok egy kicsit, mert a ritmusok elég nehezek, amiket kaptam most. Bár lehet, csak elsőre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése