Egy másik haza-felé

június 29. Delhi

A templom harangja ébresztett fél ötkor. Gyorsan felkaptam a ruhámat, és már ott is voltam a reggeli szertartáson (Aratin). A szobánk közvetlenül a Mandír mellett van, a harang három méterre az ajtómtól. Nehéz így lemaradni a reggeli Aratiról. Szeretek Indiában élni, mert korán hajnalban indul a nap, még minden békés, lassan gördülünk át a nappal felé. Ebéd után, amikor a legmelegebb az idő, pihenő következik.
A reggeli mantrázás (meditáció) után hat óra körül a Radha Damodar templomban körbejártunk, hogy utoljára tiszteletünket tegyük a Goswamik és Prabhupád emlékhelyeinél (szamadi, bajan kutir).
Sofförünk ma pontosan érkezett. Kilenc óra után valamivel elbúcsúztunk a Sri Chaitanya Saraswat Math vrindávani templomának bhaktáitól. Még nem tudjuk elhinni, hogy holnap este otthon leszünk.
Éles lesz a váltás! Nekem mindenképp!

június 30. Kijev, Budapest

Felszálltunk a habmező fölé! A fehér habhegyeket, és habvölgyeket a nap selytelmesen világítja át. Alatta különböző világok rejtőznek. Innen fentről szinte egyformának tűnnek. Mintha csak más-más oldalról szemlélnék a különböző embercsoportosulások a létezőt. Közben véresen komolyan veszi mindenki a saját igazát. Otthonról gondolatban sokszor felröpülök ide, hogy megnézzem nem keveredtem-e bele valami túlzottan egyoldalú valóságnak tűnő képzetbe. Szokott segíteni!
A Delhi vásári forgatagból visszarepülünk most Budapestre, hogy újraismerjük a várost. Többé nem találjuk azt a helyet, ahonnan útra keltünk. Távlatból új képet fest minden. A dugók már nem olyan veszélyesek, a koszos levegő nem számít annyira koszosnak. Az emberi panaszkodás, hogy "nincs", értelmetlennek tűnik. És hová lettek a mosolygó emberek, a ragyogó boldog szemek, amelyek minden pillanatban látják, tudják, érzik, hogy nem övéké a világ, az Istenek játéka csupán. Mi csak parányi részek vagyunk, és történjen bármi, boldognak lenni ingyen van! Bizonyos értelemben! Olyan dolgot nem kell érte adnunk, amire valóban szükségünk van. Némi türelem, és mások tisztelete megkönnyíti az előrehaladást.
...
A Kijevi repülőtér kávézójában írogatunk csendesen Mártival. Kriszti ledőlt egy kicsit. Tamás egy másik géppel ment Isztambulon keresztül. Mi pedig emlékezünk, miközben kezdünk visszarázódni a fehér emberek, és a kellemes megszokott 21 fokhoz. Mártinak és Krisztinek kissé strapás volt az útjuk, mert 3-4 naponta utaztunk. Az én utam hamarabb kezdődött. Sokszor felidézem a Puriban töltött magányos napokat. Jobban mondva egyedül voltam, de nem éreztem magam magányosnak. Az állandó napirend, táncórák, Aratik (templomi szertartások) kiegyensúlyozottá tettek.
Emlékszem a sós szélre, ami a tenger felől fújt, a táncórák izzadt porát a tengerben mostam le. Majd csendben üldögéltünk Bhipin Prabhuval, Puri maharáddzsal és Chandan Prabhuval, a forró márványon elterülve a délelőtti eseményektől fáradtan vártuk, hogy utolsó erőnkkel még Gaura Nitainak (az oltáron álló szentek) énekeljünk. A finom praszád (felajánlott étel) után szieszta következett. Este még többet énekeltünk, a nap fénypontja volt számomra!
Kerek volt minden!

Köszönöm minden olvasónak a jelenlétet, remélem ti is kaptatok egy kicsit Indiából az írásaimon keresztül. Mindenképpen folytatom az írást, hiszen a hazaérkezés, és az itteni életbe való visszarázódás legalább olyan érdekes, mint maga az utazás. Sőt azt hiszem az a nagy bravúr, ha itt sikerül megtalálni az életünkben az ott megtapasztalt értékeket. Természetesen Indiában is vannak jó és rossz dolgok is, mint ahogyan itthon. Valójában ez nem helyhez kötődik. Mégis mi így tapasztaltunk meg sokmindent a lelkiség mélységeiből. Az én utam erre vezet. A lényeg, hogy célba érjünk, a többi csak eszköz!

Holnap elmesélem az itthoni első napjaimat. :)

Vrindavan földje

Az utolsó napok, csak a naplómba kerültek bele, így most ezt is leírom nektek. Folytatni szeretném a blogírast, hiszen most kezdődnek itthon a tánctáborok, illetve néhány bemutatóm is lesz. A bhaktakkal is szervezünk programokat. Meghívtunk Indiából többeket. Remélem hamarosan el is jönnek ide Magyarországra.

Akkor nézzük az utolsó napokat!

június 27. Vrindavan

Este kilencre értünk Delhibe repülővel, 42 fok volt akkor. Taxiba ültünk, és irány Vrindavan! Fél kettő körül értünk a templomba. Vrindavan utcait most láttam először. Még így az éjszaka közepén is érezni lehet különleges energiáját. Kevés alvás után, elindultunk, hogy meglátogassunk néhány szent helyet. A mi telkünkkel határos (Srí Chaitanya Saraswat Math), a Radha Damodar templom, ahol Prabhupad élt és dolgozott, a szent könyvek angol fordításain.
A reggeli előtt meg elmentünk a Rasa tánc színhelyére, a Seva Kunj-hoz.
Nagyon fáradt voltam, és a nagy melegben ez csak fokozódott. Jól érezzük itt magunkat Vrindavanban. Így, egy nappal Puri után érdekes élmény megint egy másik hangulatba kerülni. Délelőtt azután folytattuk a szent helyek látogatását. Vrindavanban még a majmok is meditációban vannak. :) (lásd a képen) Egy másik helyen egy majom ellopta Márti papucsát, de némi kekszért cserébe visszaadta. Lehet velük üzletelni! :)
Én most egy venezuelai lánnyal vagyok egy szobaban. Ő, és az édesapja tovább maradnak mint mi, jobban is bírják a meleget. Napközben állítólag 48 fok volt. Egyfolytaban szédelegtünk. A víz is forró, ami a csapból jön, így egy vödörbe kiengedjük, hogy kicsit hűljön, és kellemesebb legyen a fürdés.

június 28. Mathura, Agra, Taj Mahal

A taxink több mint egy órát kesett, a ma reggeli indulásról. Ez teljesen normaális dolog Indiában.
Az első állomásunk Mathura volt, ahol Krisna született 5000 évvel ezelőtt. A helyet szigorúan őrzik, befelé menet a táskáinkat le kellett adni, utana megmotoztak, és így már beléphettünk. Rengeteg ember mindenfelé, főleg túristák. Mi tovabbra is kábultak voltunk a melegtől. Indiának ezen a részén melegebb van, mint a keleti oldalon.
Légkondis taxinkkal folytattuk utunkat Agrába, hogy megnézzük a Taj Mahalt. A hatalmas márványpalota gazdagságával egy XVII. századi uralkodó elhunyt feleségének állít síremléket, mellyel az iránta érzett szerelmét kívánja bemutatni a világnak. Jónéhány fotót készítettünk itt. (Sajnos az én gépem nem bírta a meleget, és egy ideje nem működik. Próbálok a többiektől kérni képeket, de az még idő.) Az indiaiaknak mi is nagy látványosság voltunk: a fehér Taj Mahal, és a fehér ember! :) Szóval modellt álltunk! :) Kezdetben próbálkoztunk kérni 20 rúpiát a bátor fiatalemberektől, akik le akartak fotózkodni velünk, de nem voltunk elég rámenősek. Azért jó poén volt! :)
Késő délután értünk vissza Vrindábanba. Még megnéztünk pár templomot, majd az utolsó vásárlások, az utolsó Vrindavani este előtt!

Most nincs több időm, de a naplóm még rejteget két napi bejegyzést. Hamarosan folytatom!