2013. június 22., szombat

Az indulás Indiába 2013. június 19.


India 2013.
(Folyamatosan írtam, most elkezdem feltenni a posztokat, kisebb adagokban. Jó olvasást! Gyertek velem!)


2013.06.17.
Indulás előtt
Sokan kérdezik tőlem, hogy írok-e blogot megint, mint ahogyan eddigi útjaim során. Általában kitérő választ adtam. Ma ez megváltozott. Szóval útjára indítom a szavaimat is,  még az út előtt.
Most nem a kulturális különbségek érdekességeiről szeretnék írni, kevés lelki dologgal fűszerezve. Tisztán… tisztán csak azt ami bennem zajlik. India giccsei sosem érdekeltek, ám az, amit megmutat magamból, az egy végtelenül izgalmas élettel teli belső utazás. Furcsa, hogy itt a nyugati világban olyan sokat képzelünk magunkról, csak mert ott vannak a tudományaink, amik sötétben tapogatóznak, vagy mert tudjuk a hatalmunkat gyakorolni egymás fölött. Mindent be akarunk zárni az anyag börtönébe, hogy ezáltal uraljuk, és biztonságban érezzük magunkat elmúlásról, szabad szemmel nem látható erőkről tudomást nem véve. Végül mi kerülünk a rácsok mögé, és még csak nem is vesszük észre. Jó nagy ez a börtön biztos azért. Jó ez a játszótér, élvezetes, sokat tanulunk, csak vajon maradt-e annyi fény, hogy lássuk a tapasztalatok mögött az igazságot?
Holnap után indulok, és nem izgulok, annyira mint eddig bármikor. Azt se tudom, mikor indul a gépem pontosan. Azt már sokszor megtapasztaltam, hogy egy ilyen út mekkorát változtat rajtam, ha hagyom. És csak azért imádkozom, hogy meg merjem engedni a változásokat.
Érzések
Csend. Csak megfigyelő vagyok, és nem akarok tenni semmit. Csak hallgatok, ami belül van, egész addig, míg meg nem hallom. A felismerések belül születnek meg. Sok a tapasztalat. De kevés a feldolgozás. Minden percet beosztok tettekkel. De ez cselekvés valójában? Hiányzik hozzá a belső megértés. Szükség van a feldolgozási időkre. Nem akarok úgy élni tovább, hogy nincs feldolgozás, csak cselekvés. Időre van szükségem minden nap. Csendes időre. Amikor csak hallgatok. És várom, hogy a kerekek leálljanak. És fellélegezhetek. És talán utána megtalálom a helyes cselekvést. Meg kell találnom a helyes arányokat, és a támogató erőket. … jön a tisztító szél és elrepít.
Holnap után indulok Indiába. Navadwipba, ahol egy egészen más lényemmel találkozok mindig. Szeretem azt a valakit, aki ott vagyok a bhakták társaságában. De szeretem ezt is, aki cselekszik kimerülésig. A csend nagyon hiányzik most. És azt hiszem a helyes arányok is.
Kapcsolatok
A nagy vihar elkezdődött India előtt. Ezúttal kívül, nem belül, mint eddig. ..Nemcsak belül.
Voltam már olyan helyzetben az életben, amikor egyszerre omlott össze minden. Most mégsem félek. Ez csak teszt. És, ha nem akkor pedig csak változás, és hát az fájdalommal  jár, ahogy egy kedves barátom mondja, akkor is mikor negatív és akkor is mikor pozitív irányba változunk. Én jól látok távolra, tényleg minden szempontból. Előre látó vagyok. De most akkora a vihar, hogy csak a következő bójáig látok el, ami egész addig stabilnak tűnik, míg el nem érem. Csak odáig jussak el! És kereshetem a következőt. … Megadom magam. Bárcsak meg tudnám tenni.
Szívesen vagyok az érzéseimben, de azért mesélek is majd.
Teszt
Az első teszteken átmentem azt hiszem. Benyomtak a víz alá és kibírtam. Kész vagyok az útra. Nagyon kíváncsi vagyok mi vár rám. Meg kell tanulnom kiállni magamért. Hát erre most rákérdeztek. Meg arra is, hogy tudok-e konfrontálódni, megoldom-e a dolgokat, akkor is, ha nagyon kellemetlen, és, hogy szeretem-e magamat. Van-e önbecsülésem. És, hogy higgadt maradok-e minden helyzetben. Ez utóbbiban rendre elbukok. Olyan egyszerű dolgokról van itt szó, mint a párkapcsolat, és a hivatás, munka kérdése. Lehet, írok róla konkrétabban, de azt hiszem szóra sem érdemes. Mindenki ismeri a dolgok menetét errefelé. A zavar legtöbbször a kapcsolatokban keletkezik, egyik gerjeszti a másikat, és szép lassan haladunk lefelé észrevétlenül, mire a végén az is megkérdőjeleződik, hogy valaha volt-e közöm az egészhez. No, ekkor kell nagyon bátornak lenni. Főleg, ha már nem egyszer történt. Nem árt szembe nézni. Hát ezt megtettem. Szembenéztem, kommunikáltam, megmutattam magam és harcolok. „Harcolj a harc kedvéért.” Ahogy a Bhagavad-gítá mondja. A csata már el van rendezve előre. De harcolni kell, akkor is, ha biztos a bukás. Ez maga a győzelem!

2013.06.19. Indulás Indiába
A repülőn ülök, a motor beindult. Perceken belül elindulunk.
Sok gondolat kavarog bennem…Közben elindultunk, egyenlőre a földön…
Az érzelmi könyvespolcom iszonyú káoszos. minden ott van. bedobáltam az utolsó dolgokat is, hogy tudjak rendezkedni.
…hmmm, indulunk… a sebesség nő … és felszálltunk… irány Bécs.
Gyönyörű a város fentről … Ez a kedvenc részem. Amikor a város pici építőkockákból kirakott szőnyegvárosnak néz ki.
… A Duna, de szép … ah, a Hősök tere milyen Picúr, keressük csak meg, hol lakom … te jó ég, ennek a dzsumbujnak a közepében. … azért nem rossz … szeretem a pezsgést.
Pá Budapest!  … Amúgy nem látok ki rendesen, mert sikerült az egyetlen olyan ablak melletti  helyet kiválasztani, ahol a valóságban nincs ablak, szóval csak a fal mellett ülök. … legalább nem süt a szemembe a Nap. … Lehet még aludni is tudok Bécsig.
Vissza az érzelmi rendrakáshoz. Ha az érzelmeimet, mint könyvespolcot képzelem el, akkor a kép a következő. Vannak könyvek, amik téma szerint sorban, mintha csak könyvtárban lennénk ott sorakoznak. Ez egy korábbi rendrakás eredménye. Az utóbbi időben vettem és kaptam pár könyvet, amit nem rendezve tettem oda. Vannak köztük olvasatlanok, félig olvasottak, és olyanok, amik csak úgy a többi könyv tetején hevernek. Az elmúlt hetekben elő kellett kapnom pár régebbit is, meg egy újat és ezek nyitva kerültek vissza, ahogy sikerült betuszkolni. lényeg, hogy most van időm rendet csinálni. 

Szent helyre megyek. Azon gondolkodtam ma reggel … Jobban mondva a feszült erőltetett tempójú indulást követően a kocsiban az jutott eszembe, hogy milyen nehéz is elmagyarázni az embereknek, hogy mi is az a szent hely. az nem egy turista látványosság, egy templom, ahol élnek szerzetesek, és vannak szertartások. Az valami olyan, ami megtisztítja az ember szemüvegét a portól, mint valami meseországban. Ez a meseország valójában bennünk van, de nem függ tőlünk. Ott mi függünk, ha merünk.
Egy kis félelem van bennem mindig mikor oda megyek. Az a nagy erő mindig megforgatja az életemet. Most még az út előtt elkezdte. Legalább egyre jobban látom a nem mozgó részeket. Valami biztos pontot, ahová lehet célozni. Mindenkinek vannak céljai, még ha nem is tud róla.
Közben megkezdődött a landolás. Milyen kevés volt ez az idő. De elkezdtem a rendrakást. Közben rögtön földet érünk. … és vége az első repülésnek. Kb. 45 perc volt. Nincs nálam óra, se telefon és füzetbe írok. Nem kellenek a kütyük mindig.

A második repülés indulását átaludtam. Elnyomott az álom rendesen. Ahogy ébredeztem a szemem előtt az „ …éppen ír” felirat jelent meg. kezdődnek a mobiltelefon elvonási tünetek, ja és persze a facebook.  Nem igazán voltam kész a mai indulásra. De a jegyet már előre megváltottam, így aztán… Az élet is valami ilyen lehet. Előre megváltott változásokkal. Aztán, ha sírva is, de fel kell szállni, mikor eljön az idő látszólag a semmiből. Lassan el kell kezdenem előre felé gondolkodni. Hamarosan Indiában leszek, igaz még nem a célállomáson. Navadwipból taxit küldenek értem Kalkuttába. Várom a meérkezést. 20-án érkezem, böjti napon, szóval ez egy hosszú böjt lesz, mert út közben sem szoktam túl sokat enni. Rákövetkező nap megyünk egy fesztiválra Panihatiba. Csak annyit tudok, hogy Kalkutta mellett van.

2013.06.20. Delhi, reptér
Reggel fél öt van, éjfél óta próbálok itt aludni, három széken. Egész sikeres voltam, de azért 20 percnél többet egyfolytában nem sikerült eltöltenem egy pozícióban. A repülő utat is végig szunyókáltam. Sokáig még kavarogtak a gondolatok, de végül pihentem rendesen. Elég kimerülten kezdtem neki ennek az útnak. Itt meg, ha jól emlékszem fél kettő körül elővettem a netbookom, mert már minden tagom fájt a kemény széktől, és megnéztem egy tuti jó előadást: „Hogyan vegyük rá a férjünket, arra, hogy azt csinálja, amit mi szeretnénk.” A párom tette fel a gépemre, és valóban hülyére röhögtem magam. Most először hoztam számítógépet magammal. Szóval miközben ezt néztem egy buddhista szerzetes az 5 székből elfoglalt hármat, így nekem csak kettő maradt, azon aludtam tovább a csomagjaimba kavarodva. Jó hideg van egyelőre. Pedig már több réteget is felvettem. Kezdek megnyugodni. Meg aztán van más, amihez hozzá kell szoknom, például, hogy itt a helyi reptéren konkrétan 3-an mentek be elém a sorba, majd mikor beverekedtem magam, akkor mellém állt a következő, mintha én ott se lennék. Én megálltam a sárga vonalnál, de másoknak az nem tűnt fel. Ehhez hozzá kell szoknom. Itt a személyes térről más fogalma van az embereknek, ha egyáltalán van.
A hét óra húsz perces repülés után most egy újabb két órás út következik. „ima” Az imént megcsúszott a netbookom, és ezt a három betűt ütöttem be véletlen, ahogy elkaptam. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése