Várakozás

2013.06.28.

A szobám Navadwipban, innen írok.

..és az ágyam. Itt mindenem megvan.

Már több mint egy hete itt vagyok, és naponta részt veszek a programokon, segítek, ahol tudok. közben érzem, hogy egyre inkább megérkezem. Nemcsak ide Navadwipba, hanem belül a szívemben is arra a helyre, ahol a szeretet egy nagyon tiszta formában képes áramolni. Még akkor is, ha feltörnek bennem gyötrő és zavart gondolatok és érzelmek, azért egyre érzem a változást magamban. Ez az, amiért mindig eljövök ide, hogy találkozhassak ezzel a magammal. Mert jól érzem benne magam. Sokan mondják, hogy miért kell nekem ide jönni, belül a szívemben kell megtalálni az egyensúlyt. Ez tény, és a legfontosabb. De annál sokkal esendőbbek vagyunk, minthogy az csak olyan könnyedén menjen egy olyan feje tetejére állított világban, mint amilyen a nyugati kultúra, különösen ebben a felgyorsult szakaszban. Annak is megvan a létjogosultsága, de nem kell mindenkinek egyformán élnie. Nálunk olyan elfogadhatatlan, hogy valaki elhívást érez és Istennek szenteli az életét. Itt ez egy tisztelendő dolog. Azért természetesen meg fogok és meg is érkezek minden nap a realitásba. Hogy most ott van dolgom, és megyek tovább az eddigi ösvényen. Engem ez tölt fel, nem egy tengerparti pihenés egy hétig. Szerintem mindenkit feltöltene. Persze ez nem olyan komfortos, mintegy nyaralás, bár minden csak nézőpont kérdése.

A támogató környezet mindig jól jön. Meg aztán miért gondoljuk, hogy a szeretetet nem kell tanulni. A szeretet is csak egy érzés marad, amíg nem kezdünk el a szerint cselekedni. Ez néha nem könnyű. Nem várhatunk cserébe semmit. Hát ez végképp kiborító, de egyben felemelő, amikor sikerül átégetni magamon. Acharya Maharaj egy hete mondta, hogy holnap jön. Azóta várjuk, főleg én, mert ugye a többiek itt élnek. Át is tettem a vonatjegyem későbbre. Tegnap fűztem is füzért neki, de még mindig nem jön ma sem. Talán holnap. Tyagi Maharaj tegnap megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mert tudja, hogy nekem nagy áldozat itt lenni, meg eltolni a vonatjegyem, mert lenne dolgom Puriban még. Igazából most teljesen jól érzem magam itt, mondtam is Tyagi Maharajnak, ha Acharyadev nem jön, akkor majd Puriban találkozunk, vagy valahol. Sok dolga van most máshol, és ezt meg kell értenem. Meg kellett nekem is az idő. Azért várom a találkozást.

Tegnap nagyon borzalmas idő volt, és bár nem szoktam cukrot enni, bár mostanában azért egy kicsit igen, tegnap vettem egy üveg mangó lekvárt. Brutál édes, és azt eszegetem puffasztott rizzsel. Ez azért jót tett az érzelmeimnek, meg a lelki egyensúlyomnak valljuk be őszintén. El is gondolkodtam, hogy mennyire gáz, hogy ezt saját szellemi energiámból nem tudtam megtenni, csak mert kissé rossz az idő, meg egy hét után már elég konkrétan tudom, hogy a megszokott komfortomnak lőttek. Otthon már csak emlék szinten tudom mindig, hogy mennyire jó dolgunk van néhány szempontból. Úgy élünk, mint egy király ott Magyarországon. Mégis mi panaszkodunk a legjobban.  Pedig egy csomó olyan dolgunk van, ami a világ legtöbb országában nincs. Pl. Ivóvíz folyik a csapból, a klíma egész jó, nem csorog a víz rólunk reggeltől estig. Csönd van éjjel. A legtöbb dolog beszerezhető. Van saját kultúránk. Finom alma, az itt nagyon drága, és nem finom. Ott van a méz, az itt kincset ér. Hoztam is egyet ajándékba.  Szóval miért is panaszkodunk? Van miért szerintem, de nem azért amiért gondoljuk. Pedig tudom, a fenti felsorolást olvasva megkérdőjelezi minden magyar, hogy tényleg jó az a csapvíz, inkább még tisztítsunk rajta egy kicsit, de van ahol sorban állnak egy kis büdös, de iható vízért.  Nekünk a belső gazdagság hiányzik, azt hiszem. Kellene azzal is foglalkozni, meg azért is aggódni egy kicsit, és tenni, tanulni, fejlődni, elfogadni, befogadni, élni igazán.

Mintha megérkezett volna Acharyadev. De nem tudom biztosan, hogy az ő kocsija volt-e.