Megérkezés

2013.06.20. A taxiban

Kalandosan, de megtaláltam a taximat. Egy másik kijáratnál várt rám a kezében egy táblával, amin a nevem állt. Ahol én vártam, ott meg kb. 40 hasonló táblás taxi sofőr állt egy korlát mögött és bámult. Rendkívül ijesztő. Én meg persze a kontaktszemély telefonszámát rosszul írtam ki, lemaradt az utolsó két szám. A meleg megütött, mintha az arcomba nyomának egy párnát, de a nap itt se süt. Kíváncsian várom a találkozást Acharya Maharaddzsal, és remélem, találkozok sok ismerőssel.

Csukódik a szemem. Márcsak 2 óra. kb. 24 órája úton vagyok.

Út közben még volt egy kis baleset, belénk jöttek hátulról. rendeset koccantunk, de ennek ellenére nem állt meg egyik kocsi sem, hanem egymás mellé kerülve megbeszélték. Konkrétan az én sofőröm azt akarta tudni, hogy a mi kocsinknak lett-e valami baja. Mire a másikból nyitott ujjakkal csuklót forgatva és eltorzított arccal jelezték, hogy nem igazán. Elmegy. Mentünk tovább. Egyszer csak megálltunk, mert meg akarta nézni a kocsiját. Na ott helyben kb. 1 perc alatt ütött rá párat és már rendben is van.

2013.06.20. Megérkeztem Navadwipba

Legalábbis fizikailag. A kapuk belül Tyagi Maharaj állt, egy tányérral a kezében beszélgetett valakivel. Nagyon megörültem neki, meg még a sok másik fogadó szemnek, akiket nem ismerek. Dandavat és már vittek is a szobámba. Még a táskám se bírtam megszabadítani az úti burkolattól, mire kopogtak és érkezett a praszádam (felajánlott étel). Hát ennek nagyon örültem. Ez az egyetlen nap az évben, mikor olyan böjt van, hogy semmit nem eszünk, még vizet se iszunk. Már aki bírja.

Letusoltam, aludtam pár órát, majd elmentem vizet szerezni, meg pár dolgot a mini háztartásomba.

Ebben a szobában még nem aludtam. Ez Bhakti Lalitáé volt. Jó itt lenni. Boldog vagyok. Minden olyan kerek. Közben Gosalia kopogtat, most épp tűt kért tőlem. Ő egy tíz éves körüli ukrán lány. Bírjuk egymást nagyon. De megkértem, hogy hagyjon aludni. Holnap hajnalban indulunk a fesztiválra. Háromkor kelés, négykor indulás. Már bepakoltam a táskám, kézfertőtlenítő, iratok, fényképező, víz. Most nem bírok aludni. Lehet, előkapom a soft ball-t és pilatesezek egyet, meg jógázok, rám fér, mert szétültem magam.

Tisztelet

Az jut eszembe, hogy Mahananda Prabhu, aki most már Madhusudhan Maharaj mindig azt mondja, ez itt a való világ. Itt nem kell egymáson a hatalmunkat gyakorolni, hogy fenn maradjon a kapcsolat, nincs szükség játszmákra. Az irány fordított. Mi ismerjük el mások hatalmát, és a tiszteletünket folyamatosan kifejezzük. Nyugati embernek elég sok baja van ezzel. Inkább csak kivívni akarja mindenki, mint megadni a tiszteletet. Mi itt úgy adjuk meg a tiszteletet, hogy leborulunk, csinálunk egy dandavatot. Homlokunkat a földre tesszük, így fejezve ki a tiszteletet. Ez elsőre még olvasva is fura egy nyugati embernek tudom. Pedig nagyon jót tesz az alázatnak. A táncmesteremnél egy picit másként tesszük ezt. Ő azt mondta, mondta, hogy fogadjam el ezt egy szokásnak, és mindig tegyem meg, ha vele találkozok. Egy idő után nagyon természetessé válik, és bár mint egy szokássá is válik, mégsem lesz üres soha. Közben fejlődünk tőle.

2013.06.22. Panihati

Reggel  4-kor indultunk. Nem vacsiztam, hogy tudjak aludni, de így sem tudtam. Zajos volt a ventilátor, anélkül meg csicsogok a levemben. 4-kor még eléggé benne voltam a „most érkeztem” hangulatban, a nyugati szabályokban. Egész addig, míg a hangosbeszélőn meg nem szóalt a Maha mantra. És lehet nem hiszitek el, de nemhogy nem vette zokon senki, hanem az egyik házból kijött két asszony és leborult a szanyásik előtt. Így mentünk a vasútállomásig, és utána végig Panihatiig a vonaton, ami 2 és fél óra. Elértük a fesztivál helyszínét, ahol még több bhakta volt, akik Kalkuttából jöttek. Itt is folytatódott a kírtan. Tartottunk egy rövid reggelit, majd folytattuk. Acharya Maharajnak oda volt készítve a széke, ernyője, így tudtam, hogy hamarosan találkozunk. Találtam magamnak egy kis helyet a sarokban, az erősítő mögött. Ez roppant hasznos a hallásom épségének megőrzése érdekében. Szóval eléggé fáradtan, de készültem a találkozásra. Régóta vártam, hogy mikor jutok el ide. legutóbbi utam során szintén nagyon feltöltő volt a találkozás. Azóta sok dolog változott és a leveleimre mindig nagyon kedves és bíztató válaszokat kaptam. Na nem volt ez mindig így. Szóval egyszercsak megérkezett, és onnantól indult be csak a kírtan igazán. Sajnos délutánra én már majd összeestem a fáradtságtól, így a leckére nem emlékszem, illetve, azt hiszem a nagy része bengáliul ment. Acharya Maharaj búcsúzóul még mondta, hogy holnap, vagy holnap után jön ő is Navadwipba. Mindenkivel nagyon kedves volt. felajánlották neki az ételt, de ő csak egy falatot evett, és megvárta míg mindenki jól lakik, és ő csak utána evett. Mindenkivel váltott pár szót.  

hazafelé azután kiderült, hogy tele lesz a vonat, így valószínűleg állni fogunk. nagyon örültem. De végül mikor az egyik megállónál kb. 30 férfi szállt fel, jobbnak találtam hátra menekülni, ahol addigra Tyagi Maharaj és egy másik bhakta már le tudott ülni. Maharaj ahogy látta mi a helyzet, azonnal felállt, hogy üljek le a helyére. Én persze udvariaskodtam, végül rám kiabált, hogy üljek le. Igaza volt. nekem meg ilyen helyzetben nem kellene udvariaskodnom.  Mikor csak férfiak vannak a vonaton és mind téged bámul, és alig várják, hogy nagyobb legyen a tömeg.

Másnap, azaz ma 22-én

Egy napi Mahamanra után most egy letisztultabb állapotban van az elmém. Azt hiszem soha nem voltam ennyire nyugodt, mint most. Tisztán tudom, hogy minden, ami velem történik, az érdekemet szolgálja. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de azt  is, hogy az a munka, ami belül zajlik mindennél fontosabb és erősebb. Imádkozom, hogy tudjak továbbhaladni, és szembe tudjak nézni az elmém azon dolgaival, amik akadályoznak. Itt megkapom a segítséget ehhez. Szépen finoman, néha fájdalmasan, de szembe kell néznem. Erre én vágyom. Senki sem kényszerít, mert ehhez senkinek semmilyen érdeke nem fűződik.