Egy kis esti program

Nazia és én

2015.10.14. Két hete érkeztem

Holnap lesz két hete, hogy megérkeztem. A napi rutinom kezd kialakulni. A regisztráció még mindig tart, de remélem hamarosan befejeződik. Ma végre megkaptam a papírt a rendőrségről, ami igazolja, hogy van indiai címem, telefonszámom, és már nyithatok bankszámlát is. Ez mind a tanuló vízum miatt ilyen bonyolult, de nagyon jó érzés, hogy itthon vagyok. Befogadtak.

Egyébként is megnyugodtam. Minden nap elmegyek Rahulhoz, de sajnos ő nagyon beteg most, ennek ellenére nem törli az óráimat. Leültet a számítógéphez, és mindenféle amúgy indiai földi halandó számára is beszerezhetetlen dokumentumfilmeket kell végignéznem, és kijegyzetelni, majd a végén megbeszéljük, megkérdezi, hogy minden érthető volt-e, és persze majd ezekről még fog tanítani. Nagyon izgalmas volt, amit eddig néztem. Majd egyszer arról is írok, de még addig okosodok. Csomó apróságot, filozófiai félreértéseket tisztáztunk. Egy csomó dolog nem precízen kerül át, mivel a nyugatiakat alapvetően nem is engedik be a Jagannath templomba, így ők nem is tudhatnak mindenről. Ezekről mi most sokat beszélgettünk. Persze biztosan van olyan, amit én sem tudhatok meg. De egyelőre minden kérdésemre választ kaptam.

A gyakorlati órától még mindig izomlázam van. A gerincem jelentős átalakuláson megy keresztül úgy érzem, a lábizmaim pedig érintésre is fájnak. Szóval egyáltalán nem bánom, hogy most elméletezünk, meg én is kezdek kicsit beteg lenni. Itt is betegek a házban, meg ott is. Szóval van honnan elkapni.

Nem tudom mennyire érződik, de nagyon nagy a nyugalom bennem. Élvezem a tanulást, ez az egyetlen kötelességem. Megérkeztem. Mindezt a hangulatomon, és az összes eddigi egészségügyi problémám enyhülésén érzem. Nagyon jól alszom, ami eddig nem volt jellemző. El is teszem magam holnapra.

 

Nazia és én

Énekesek

 

2015.10.15. Egy kis esti program

Miután négy óra hosszat ügyintéztem a mai nap folyamán, még nem sejtettem, hogy milyen program vár rám este. Sajnos Rahul nagyon lebetegedett, így kénytelen volt törölni a mai órámat. Ezt azért nem bántam, mert nagyon kimerítő volt a sok ügyintézés, rohangálás. Kezdek a végére érni, bár még van egy papír, meg egy néhány hét múlva intézendő dolog. Ma végre megtudtam, hogy mennyi ösztöndíjat kapok, ami nem túl sok. De azért megleszek.

Visszaérve Nazia a szállásadóm fogadott. Elhívott egy esti énekes táncos bemutatóra, amire ő hivatalos volt, és mivel az órám elmarad, így csatlakoztam. Amúgy egyedül megy mindenhová kocsival. Híres énekes itt. Még az utcán is felismerik. Kissé depressziós, mert csak az éneklésnek él, és ettől elég magányos.

Szépen felöltöztünk, és elindultunk a programra, de állítólag még be kell előtte ugrani valahova tíz percre. Ez a hely egy spirituális központ volt, ahol vallástól függetlenül meditációt, stressz kezelést tanítanak. Helyben vagyunk. Véletlenek nincsenek. Ez a Brahma Kumaris egy világméretű szervezet. Mint ahogy számomra később kiderült Magyarországon már 1983 óta léteznek. Ez nem az egyetlen ilyen dolog, amit találok. Tavaly az Art of livingbe botlottam, és még sok kevésbé világméretű szerveződésbe. Szóval nagyon nyugis volt. Nazia elkezdte azt mondta, hogy csak pár szót váltunk itt valakivel. A hölgy meg is érkezett. Mindenki fehér száriban volt, és kissé félhomályos volt  a hely, de rendkívül tisztaságot sugárzott. Leültünk, és a hölgy köszöntött, majd váltottak pár szót Naziával. Közben már körénk is ült mindenki. Egy kis meditációra ültünk össze, ami öt percig tartott, és utána Naziát kérték meg, hogy énekeljen egy kicsit. Énekelt is kettőt is. A vezető hölgy engem is megkért, hogy énekeljek valamit, valami magyart, de Nazia után ezt nem vállaltam be. Utána beszélgettünk a lélekről, hitről a világ alakulásáról, Magyarországról. Gyorsan telt az idő közben. Azt hiszem vagy másfél órát ott voltunk. Az énekes programról rendesen elkéstünk, de persze csodák csodája, másfélórás késés után is még csak a második számnál tartottak. Ez Indiában így szokás. Ez az a bizonyos „indián time” ami biztosan fél egy órás késést jelent. Érdekes az is, hogy az előadás alatt ki-be mászkálnak az emberek. Ez természetes. Nem feszengenek ott vigyázz ülésben. A műsor végén odisszi táncot is láttunk. Öt fiatalember táncolt. Őszintén nagyon érdekes volt. Férfiakat ritkán lehet látni táncolni otthon. Bár már volt szerencsém. Egy gyönyörű Mangalacharant táncoltak. A táncukban erő és pontosság volt. De persze azt is lehetett látni, hogy nem mindneki szóló táncra termett. Rahult nem láttam még élőben táncolni, csak videón, de nagyon örülök, hogy ő a mesterem. Nem tudom, hogy ő mennyire érzi a tiszteletemet. Ez még azért bennem is most fejlődik. Kicsit féltem tőle eddig, de rájöttem, hogy nem kell. Ő egy nagyon korrekt ember, és nem fanatikus, de persze azért hajt rendesen. Attól még gyakoroltam, amit eddig tanultunk, és kezdem úgy érezni, hogy van reményem, hogy ezt meg tudom tanulni anélkül, hogy fizikailag belehalnék. Bár az órája után három napig a comb- és medencecsontjaimat pontosan érzetem, mivel a körülötte lévő legapróbb izmaim is eszeveszetten fájtak.

Remélem nem leszek beteg, mert Nazia is beteg amióta itt vagyok, plusz egész nap légkondis helységekből mentem ki és be, ezen az előadáson is elég erősen küldték a hideget. Tiszta bolondok. Mindenki ettől beteg. Rahul kifejezetten a légkondit emlegette a betegsége okának, a keralai turnéján a vonaton a szállodában, mindenhol légkondi volt. Gyakran tíz tizenöt fok különbség is van. Teljesen őrültek.

A mai nap tanulsága, sosem tudhatod előre mi fog történni, főleg Indiában nem. Lássuk a holnapot!