Telihold

2013.06.23. este

Telihold van. Gyönyörű hatalmas a Hold. Ma esett is, meg a szél is megindult egy időre. A hangulatom is ehhez igazodik. Acharyadev még mindig nincs itt, és ma megkaptam a jegyemet Puriba. Felkavarodtak bennem az érzések megint. Van internetem, és ma működött is egész nap. Tegnap órákig nem lehetett bele életet lehelni 2 másodpercnél több időre. Szóval ma bele tudtam merülni az otthoni problémákba. Elintéztem pár dolgot, amire nem volt időm az utolsó napokban.  És persze még akad bőven.

Félelem

Tele vagyunk alaptalan félelmekkel. Ma leszedtem a dekorációt a pujari hajójáról. Őszintén félek a víztől. Nem félek a repüléstől, a tértől, de a víztől eléggé. Nem tudom megindokolni miért. Beszálltam a hajóba, az meg elindult, már elképzeltem, hogy legrosszabb esetben kiúszok. J Persze ki volt kötve egy jó vastag lánccal, és egyáltalán nem olyan kis borulékony ladikról van szó. Szóval megállapítottam, hogy vannak félelmek, amikkel örökké újra szembe kell nézni. Időlegesen elmúlnak, de azért ott van. Amúgy jól úszom.

Elválás

 A reggeli leckén Radharániról és Krisnáról volt szó, és az ő kapcsolatukról, és hogy miért kellett Krisnának elmennie olyan hosszú időre. Ritkán szól lecke erről a témáról, de Jagannath kapcsán, előkerült ez a téma. Most estére ez eléggé megérintett. Mert pár napon belül megyek Puriba, és itt kell hagynom Navadwipot. Összeszorul a torkom. És kicsit ki is sírtam magam. Egy venezuelai lány beszélt hozzám éppen, mikor nem bírtam tovább és elsírtam magam. Ő mondta, hogy ismeri ezt. Mindannyian így sírunk mikor el kell menni innen. De én már most elkezdtem, pedig, még csak most pihentem ki az ide utat. Azt is mondta, hogy jobb, ha valaki távolból vágyakozik, mert az egy igazi kapcsolat, és őszinte, mintha itt van és természetesnek veszi, hogy a szent Dhamban él, és esetleg sértéseket követ el. Az nem jó senkinek. Ez meg nagyon fáj.

Kellek, húúú J

Ma délután azt éreztem, most már eleget pihentem, kellene valami komolyabb szolgálatot kérni. Holnapra egyébként van egész napra, de gondoltam mára is. Na ahogy az ágyamon feküdve, a plafont bámulva ezen elmélkedtem, egyszer csak kopogtak. Kinyitom, és három lelkes lány jött, hogy ők is jönnek Puriba velem. Amit tudtam előre, mert még otthonról le volt beszélve, hogy ezzel az ajurvédikus kényeztetéses kis lány csapattal megyek Puriba, mert ott az is van, a szent templomok tucatjain felül. Mi egy héttel hamarabb megyünk, mint mindenki más. Szóval még egy lány csatlakozna hozzánk, aki jönne velem táncot tanulni. Na, tíz perc sem telt belé, de már megbeszéltük, hogy holnap tanítom őket táncolni. Szóval ennek örülök, Venezuelában egyébként van két lány, aki ugyanitt tanult táncolni, mint én. Állítólag ők sokat beszélnek rólam mindenkinek. Hm??

Na, mozgok egy kicsit, mert egész nap csak ülök. Reggel és este Pilatesezek é s jógázok, ami nemcsak a testemnek tesz jót, de a hangulatomnak. Hihetetlen, hogy mennyit lehet fejlődni pár nap alatt napi kétszeri gyakorlással. Biztos a meleg is számít, meg az itteni étel is nagyon jót tesz. Hihetetlen hajlékonnyá váltam. És a nagyon mélyről érzek változásokat a gerincemben és csípőmben is. Megnézetem, és annyira már nincs meleg.  33 fok volt ma 77 %-os páratartalommal, ami estére 27 fok, 94%-os páratartalommal. Sajnos holnaptól keményen elindulna az esős napok. Ez azt jelenti, hogy akár pár napon belül térdig gázolunk a vízben. De lesz egy enyhülés pár nap múlva.

Feküdnöm kell pár óra múlva kelek.

Navadwip

2013.06.23. vasárnap - Navadwip Dham

Mostanra kipihentem az utazást és persze már van pár szolgálatom.  Kedvencem a virágfűzés. Ma hajnalban is fél ötkor kezdtük szedni a virágot a reggeli árati után, de sajnos valaki megelőzött és már nem sok marad. Ezekből a pici fehér és színes virágokból űzünk gyönyörű virágfüzéreket az oltárra.

Most épp van egy kis időm, de közben lesem a pujárit, hogy mikor jön vissza a Govinda Kund, a mellettem lévő tó közepéről, ahol egy gyönyörű oltára van Girirajnak. kaptam egy feladatot, hogy le kell szednem a dekorációt a hajóról, meg az oltárról. Csak mindig lekésem. A gondolataim teljesen megérkeztek ide. És bár érdekel, hogy mi van otthon, titkon azon meditálok, hogy maradhatnék itt hosszabb időre.

Reggelente 9-kor van egy lecke Sridhar Maharaj Szamadhi Mandírjánál. Tyagi Maharaj adott leckét az elmúlt két napban ott. A tegnapi fantasztikus volt. Egy teljen új érdeklődő van itt két napja, és neki mesélt Maharaj, mivel csak páran voltunk a leckén. Az írásokat többféleképpen lehet értelmezni, ha magunk olvassuk. Mindig kell valaki, aki segít megérteni, hogy mit is jelentenek valójában. Főleg, ha valami ennyire ősi dologról van szó. Mert minket a saját érzékeink vezetnek. Azt gondoljuk ugyan, hogy ez nem így van. Sokszor mondják, hogy kövesd a szívedet. Csak ez annyira becsapós dolog, mert azt gondoljuk, hogy a szívünket követjük, közben pedig csak az elmét, amit pedig az érzékek rángatnak. Egy nagyon egyszerű példa. Tudom, hogy a csoki torta hizlal, mégis megeszek belőle minden nap egyet és csodálkozok, hogy nem fogyok. Erre talán mindenki azt mondja, hogy egyértelmű, de vannak más szinten dolgok, amiben nem biztos, hogy egyértelműen látszik, hogy mi a legbelsőbb érdekünk. Mi az, ami megadja nekünk a belső beteljesülést, és mi az, ami nem.  Mi is az én valódi érdekem? És hogyan jutok el oda?

Egy példa Tyagi Maharajtól: Van egy almád és én azt mondom neked, hogy csinálj belőle alma levet, mert az finom. Ehhez le kell turmixolnod az almádat. De te még sosem ittál almalevet, és nem tudod, hogy az tényleg finom-e, meg nem akarod az almádat se elveszíteni. Ha mégis kíváncsi vagy, hogy milyen lehet, akkor hinned kell nekem, és el kell engedned az almádat is. És a végén ott lesz a nektári almalé.

Snan Yatra

Ma nagyon finom praszád volt, mert ma ünnep van.  Ma van a Snan Yatra, amiről már korábban írtam, talán 2012-ben. Ez egy fürdető ceremónia, ami egyébként Puriban van, ahová hamarosan megyek én is.

Egy nagyon édes történetet mesélt ma reggel Tyagi Maharaj, arról, hogy miért így néznek ki ezek a murtik. Subhadra titokban kihallgatta Rohinit, aki zárt ajtó mögött mesélt Vrindávanról. És mikor meghallotta, extázisba esett és ettől a teste nagyon picire zsugorodott, míg a szeme nagyra nyílt és a feje is hatalmas lett. Baladev és Krisna ezt látva elképedtek, és ők is belehallgattak a vrindávani kedvtelések titkaiba, mire ők is extázisba estek, összezsugorodott a testük picire, a szemük pedig hatalmasra nőtt. 

Megérkezés

2013.06.20. A taxiban

Kalandosan, de megtaláltam a taximat. Egy másik kijáratnál várt rám a kezében egy táblával, amin a nevem állt. Ahol én vártam, ott meg kb. 40 hasonló táblás taxi sofőr állt egy korlát mögött és bámult. Rendkívül ijesztő. Én meg persze a kontaktszemély telefonszámát rosszul írtam ki, lemaradt az utolsó két szám. A meleg megütött, mintha az arcomba nyomának egy párnát, de a nap itt se süt. Kíváncsian várom a találkozást Acharya Maharaddzsal, és remélem, találkozok sok ismerőssel.

Csukódik a szemem. Márcsak 2 óra. kb. 24 órája úton vagyok.

Út közben még volt egy kis baleset, belénk jöttek hátulról. rendeset koccantunk, de ennek ellenére nem állt meg egyik kocsi sem, hanem egymás mellé kerülve megbeszélték. Konkrétan az én sofőröm azt akarta tudni, hogy a mi kocsinknak lett-e valami baja. Mire a másikból nyitott ujjakkal csuklót forgatva és eltorzított arccal jelezték, hogy nem igazán. Elmegy. Mentünk tovább. Egyszer csak megálltunk, mert meg akarta nézni a kocsiját. Na ott helyben kb. 1 perc alatt ütött rá párat és már rendben is van.

2013.06.20. Megérkeztem Navadwipba

Legalábbis fizikailag. A kapuk belül Tyagi Maharaj állt, egy tányérral a kezében beszélgetett valakivel. Nagyon megörültem neki, meg még a sok másik fogadó szemnek, akiket nem ismerek. Dandavat és már vittek is a szobámba. Még a táskám se bírtam megszabadítani az úti burkolattól, mire kopogtak és érkezett a praszádam (felajánlott étel). Hát ennek nagyon örültem. Ez az egyetlen nap az évben, mikor olyan böjt van, hogy semmit nem eszünk, még vizet se iszunk. Már aki bírja.

Letusoltam, aludtam pár órát, majd elmentem vizet szerezni, meg pár dolgot a mini háztartásomba.

Ebben a szobában még nem aludtam. Ez Bhakti Lalitáé volt. Jó itt lenni. Boldog vagyok. Minden olyan kerek. Közben Gosalia kopogtat, most épp tűt kért tőlem. Ő egy tíz éves körüli ukrán lány. Bírjuk egymást nagyon. De megkértem, hogy hagyjon aludni. Holnap hajnalban indulunk a fesztiválra. Háromkor kelés, négykor indulás. Már bepakoltam a táskám, kézfertőtlenítő, iratok, fényképező, víz. Most nem bírok aludni. Lehet, előkapom a soft ball-t és pilatesezek egyet, meg jógázok, rám fér, mert szétültem magam.

Tisztelet

Az jut eszembe, hogy Mahananda Prabhu, aki most már Madhusudhan Maharaj mindig azt mondja, ez itt a való világ. Itt nem kell egymáson a hatalmunkat gyakorolni, hogy fenn maradjon a kapcsolat, nincs szükség játszmákra. Az irány fordított. Mi ismerjük el mások hatalmát, és a tiszteletünket folyamatosan kifejezzük. Nyugati embernek elég sok baja van ezzel. Inkább csak kivívni akarja mindenki, mint megadni a tiszteletet. Mi itt úgy adjuk meg a tiszteletet, hogy leborulunk, csinálunk egy dandavatot. Homlokunkat a földre tesszük, így fejezve ki a tiszteletet. Ez elsőre még olvasva is fura egy nyugati embernek tudom. Pedig nagyon jót tesz az alázatnak. A táncmesteremnél egy picit másként tesszük ezt. Ő azt mondta, mondta, hogy fogadjam el ezt egy szokásnak, és mindig tegyem meg, ha vele találkozok. Egy idő után nagyon természetessé válik, és bár mint egy szokássá is válik, mégsem lesz üres soha. Közben fejlődünk tőle.

2013.06.22. Panihati

Reggel  4-kor indultunk. Nem vacsiztam, hogy tudjak aludni, de így sem tudtam. Zajos volt a ventilátor, anélkül meg csicsogok a levemben. 4-kor még eléggé benne voltam a „most érkeztem” hangulatban, a nyugati szabályokban. Egész addig, míg a hangosbeszélőn meg nem szóalt a Maha mantra. És lehet nem hiszitek el, de nemhogy nem vette zokon senki, hanem az egyik házból kijött két asszony és leborult a szanyásik előtt. Így mentünk a vasútállomásig, és utána végig Panihatiig a vonaton, ami 2 és fél óra. Elértük a fesztivál helyszínét, ahol még több bhakta volt, akik Kalkuttából jöttek. Itt is folytatódott a kírtan. Tartottunk egy rövid reggelit, majd folytattuk. Acharya Maharajnak oda volt készítve a széke, ernyője, így tudtam, hogy hamarosan találkozunk. Találtam magamnak egy kis helyet a sarokban, az erősítő mögött. Ez roppant hasznos a hallásom épségének megőrzése érdekében. Szóval eléggé fáradtan, de készültem a találkozásra. Régóta vártam, hogy mikor jutok el ide. legutóbbi utam során szintén nagyon feltöltő volt a találkozás. Azóta sok dolog változott és a leveleimre mindig nagyon kedves és bíztató válaszokat kaptam. Na nem volt ez mindig így. Szóval egyszercsak megérkezett, és onnantól indult be csak a kírtan igazán. Sajnos délutánra én már majd összeestem a fáradtságtól, így a leckére nem emlékszem, illetve, azt hiszem a nagy része bengáliul ment. Acharya Maharaj búcsúzóul még mondta, hogy holnap, vagy holnap után jön ő is Navadwipba. Mindenkivel nagyon kedves volt. felajánlották neki az ételt, de ő csak egy falatot evett, és megvárta míg mindenki jól lakik, és ő csak utána evett. Mindenkivel váltott pár szót.  

hazafelé azután kiderült, hogy tele lesz a vonat, így valószínűleg állni fogunk. nagyon örültem. De végül mikor az egyik megállónál kb. 30 férfi szállt fel, jobbnak találtam hátra menekülni, ahol addigra Tyagi Maharaj és egy másik bhakta már le tudott ülni. Maharaj ahogy látta mi a helyzet, azonnal felállt, hogy üljek le a helyére. Én persze udvariaskodtam, végül rám kiabált, hogy üljek le. Igaza volt. nekem meg ilyen helyzetben nem kellene udvariaskodnom.  Mikor csak férfiak vannak a vonaton és mind téged bámul, és alig várják, hogy nagyobb legyen a tömeg.

Másnap, azaz ma 22-én

Egy napi Mahamanra után most egy letisztultabb állapotban van az elmém. Azt hiszem soha nem voltam ennyire nyugodt, mint most. Tisztán tudom, hogy minden, ami velem történik, az érdekemet szolgálja. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de azt  is, hogy az a munka, ami belül zajlik mindennél fontosabb és erősebb. Imádkozom, hogy tudjak továbbhaladni, és szembe tudjak nézni az elmém azon dolgaival, amik akadályoznak. Itt megkapom a segítséget ehhez. Szépen finoman, néha fájdalmasan, de szembe kell néznem. Erre én vágyom. Senki sem kényszerít, mert ehhez senkinek semmilyen érdeke nem fűződik.

Az indulás Indiába 2013. június 19.

India 2013.

(Folyamatosan írtam, most elkezdem feltenni a posztokat, kisebb adagokban. Jó olvasást! Gyertek velem!)

2013.06.17.

Indulás előtt

Sokan kérdezik tőlem, hogy írok-e blogot megint, mint ahogyan eddigi útjaim során. Általában kitérő választ adtam. Ma ez megváltozott. Szóval útjára indítom a szavaimat is,  még az út előtt.

Most nem a kulturális különbségek érdekességeiről szeretnék írni, kevés lelki dologgal fűszerezve. Tisztán… tisztán csak azt ami bennem zajlik. India giccsei sosem érdekeltek, ám az, amit megmutat magamból, az egy végtelenül izgalmas élettel teli belső utazás. Furcsa, hogy itt a nyugati világban olyan sokat képzelünk magunkról, csak mert ott vannak a tudományaink, amik sötétben tapogatóznak, vagy mert tudjuk a hatalmunkat gyakorolni egymás fölött. Mindent be akarunk zárni az anyag börtönébe, hogy ezáltal uraljuk, és biztonságban érezzük magunkat elmúlásról, szabad szemmel nem látható erőkről tudomást nem véve. Végül mi kerülünk a rácsok mögé, és még csak nem is vesszük észre. Jó nagy ez a börtön biztos azért. Jó ez a játszótér, élvezetes, sokat tanulunk, csak vajon maradt-e annyi fény, hogy lássuk a tapasztalatok mögött az igazságot?

Holnap után indulok, és nem izgulok, annyira mint eddig bármikor. Azt se tudom, mikor indul a gépem pontosan. Azt már sokszor megtapasztaltam, hogy egy ilyen út mekkorát változtat rajtam, ha hagyom. És csak azért imádkozom, hogy meg merjem engedni a változásokat.

…

Érzések

Csend. Csak megfigyelő vagyok, és nem akarok tenni semmit. Csak hallgatok, ami belül van, egész addig, míg meg nem hallom. A felismerések belül születnek meg. Sok a tapasztalat. De kevés a feldolgozás. Minden percet beosztok tettekkel. De ez cselekvés valójában? Hiányzik hozzá a belső megértés. Szükség van a feldolgozási időkre. Nem akarok úgy élni tovább, hogy nincs feldolgozás, csak cselekvés. Időre van szükségem minden nap. Csendes időre. Amikor csak hallgatok. És várom, hogy a kerekek leálljanak. És fellélegezhetek. És talán utána megtalálom a helyes cselekvést. Meg kell találnom a helyes arányokat, és a támogató erőket. … jön a tisztító szél és elrepít.

Holnap után indulok Indiába. Navadwipba, ahol egy egészen más lényemmel találkozok mindig. Szeretem azt a valakit, aki ott vagyok a bhakták társaságában. De szeretem ezt is, aki cselekszik kimerülésig. A csend nagyon hiányzik most. És azt hiszem a helyes arányok is.

…

Kapcsolatok

A nagy vihar elkezdődött India előtt. Ezúttal kívül, nem belül, mint eddig. ..Nemcsak belül.

Voltam már olyan helyzetben az életben, amikor egyszerre omlott össze minden. Most mégsem félek. Ez csak teszt. És, ha nem akkor pedig csak változás, és hát az fájdalommal  jár, ahogy egy kedves barátom mondja, akkor is mikor negatív és akkor is mikor pozitív irányba változunk. Én jól látok távolra, tényleg minden szempontból. Előre látó vagyok. De most akkora a vihar, hogy csak a következő bójáig látok el, ami egész addig stabilnak tűnik, míg el nem érem. Csak odáig jussak el! És kereshetem a következőt. … Megadom magam. Bárcsak meg tudnám tenni.

Szívesen vagyok az érzéseimben, de azért mesélek is majd.

…

Teszt

Az első teszteken átmentem azt hiszem. Benyomtak a víz alá és kibírtam. Kész vagyok az útra. Nagyon kíváncsi vagyok mi vár rám. Meg kell tanulnom kiállni magamért. Hát erre most rákérdeztek. Meg arra is, hogy tudok-e konfrontálódni, megoldom-e a dolgokat, akkor is, ha nagyon kellemetlen, és, hogy szeretem-e magamat. Van-e önbecsülésem. És, hogy higgadt maradok-e minden helyzetben. Ez utóbbiban rendre elbukok. Olyan egyszerű dolgokról van itt szó, mint a párkapcsolat, és a hivatás, munka kérdése. Lehet, írok róla konkrétabban, de azt hiszem szóra sem érdemes. Mindenki ismeri a dolgok menetét errefelé. A zavar legtöbbször a kapcsolatokban keletkezik, egyik gerjeszti a másikat, és szép lassan haladunk lefelé észrevétlenül, mire a végén az is megkérdőjeleződik, hogy valaha volt-e közöm az egészhez. No, ekkor kell nagyon bátornak lenni. Főleg, ha már nem egyszer történt. Nem árt szembe nézni. Hát ezt megtettem. Szembenéztem, kommunikáltam, megmutattam magam és harcolok. „Harcolj a harc kedvéért.” Ahogy a Bhagavad-gítá mondja. A csata már el van rendezve előre. De harcolni kell, akkor is, ha biztos a bukás. Ez maga a győzelem!

2013.06.19. Indulás Indiába

A repülőn ülök, a motor beindult. Perceken belül elindulunk.

Sok gondolat kavarog bennem…Közben elindultunk, egyenlőre a földön…

Az érzelmi könyvespolcom iszonyú káoszos. minden ott van. bedobáltam az utolsó dolgokat is, hogy tudjak rendezkedni.

…hmmm, indulunk… a sebesség nő … és felszálltunk… irány Bécs.

Gyönyörű a város fentről … Ez a kedvenc részem. Amikor a város pici építőkockákból kirakott szőnyegvárosnak néz ki.

… A Duna, de szép … ah, a Hősök tere milyen Picúr, keressük csak meg, hol lakom … te jó ég, ennek a dzsumbujnak a közepében. … azért nem rossz … szeretem a pezsgést.

Pá Budapest!  … Amúgy nem látok ki rendesen, mert sikerült az egyetlen olyan ablak melletti  helyet kiválasztani, ahol a valóságban nincs ablak, szóval csak a fal mellett ülök. … legalább nem süt a szemembe a Nap. … Lehet még aludni is tudok Bécsig.

Vissza az érzelmi rendrakáshoz. Ha az érzelmeimet, mint könyvespolcot képzelem el, akkor a kép a következő. Vannak könyvek, amik téma szerint sorban, mintha csak könyvtárban lennénk ott sorakoznak. Ez egy korábbi rendrakás eredménye. Az utóbbi időben vettem és kaptam pár könyvet, amit nem rendezve tettem oda. Vannak köztük olvasatlanok, félig olvasottak, és olyanok, amik csak úgy a többi könyv tetején hevernek. Az elmúlt hetekben elő kellett kapnom pár régebbit is, meg egy újat és ezek nyitva kerültek vissza, ahogy sikerült betuszkolni. lényeg, hogy most van időm rendet csinálni. 

Szent helyre megyek. Azon gondolkodtam ma reggel … Jobban mondva a feszült erőltetett tempójú indulást követően a kocsiban az jutott eszembe, hogy milyen nehéz is elmagyarázni az embereknek, hogy mi is az a szent hely. az nem egy turista látványosság, egy templom, ahol élnek szerzetesek, és vannak szertartások. Az valami olyan, ami megtisztítja az ember szemüvegét a portól, mint valami meseországban. Ez a meseország valójában bennünk van, de nem függ tőlünk. Ott mi függünk, ha merünk.

Egy kis félelem van bennem mindig mikor oda megyek. Az a nagy erő mindig megforgatja az életemet. Most még az út előtt elkezdte. Legalább egyre jobban látom a nem mozgó részeket. Valami biztos pontot, ahová lehet célozni. Mindenkinek vannak céljai, még ha nem is tud róla.

Közben megkezdődött a landolás. Milyen kevés volt ez az idő. De elkezdtem a rendrakást. Közben rögtön földet érünk. … és vége az első repülésnek. Kb. 45 perc volt. Nincs nálam óra, se telefon és füzetbe írok. Nem kellenek a kütyük mindig.

A második repülés indulását átaludtam. Elnyomott az álom rendesen. Ahogy ébredeztem a szemem előtt az „ …éppen ír” felirat jelent meg. kezdődnek a mobiltelefon elvonási tünetek, ja és persze a facebook.  Nem igazán voltam kész a mai indulásra. De a jegyet már előre megváltottam, így aztán… Az élet is valami ilyen lehet. Előre megváltott változásokkal. Aztán, ha sírva is, de fel kell szállni, mikor eljön az idő látszólag a semmiből. Lassan el kell kezdenem előre felé gondolkodni. Hamarosan Indiában leszek, igaz még nem a célállomáson. Navadwipból taxit küldenek értem Kalkuttába. Várom a meérkezést. 20-án érkezem, böjti napon, szóval ez egy hosszú böjt lesz, mert út közben sem szoktam túl sokat enni. Rákövetkező nap megyünk egy fesztiválra Panihatiba. Csak annyit tudok, hogy Kalkutta mellett van.

2013.06.20. Delhi, reptér

Reggel fél öt van, éjfél óta próbálok itt aludni, három széken. Egész sikeres voltam, de azért 20 percnél többet egyfolytában nem sikerült eltöltenem egy pozícióban. A repülő utat is végig szunyókáltam. Sokáig még kavarogtak a gondolatok, de végül pihentem rendesen. Elég kimerülten kezdtem neki ennek az útnak. Itt meg, ha jól emlékszem fél kettő körül elővettem a netbookom, mert már minden tagom fájt a kemény széktől, és megnéztem egy tuti jó előadást: „Hogyan vegyük rá a férjünket, arra, hogy azt csinálja, amit mi szeretnénk.” A párom tette fel a gépemre, és valóban hülyére röhögtem magam. Most először hoztam számítógépet magammal. Szóval miközben ezt néztem egy buddhista szerzetes az 5 székből elfoglalt hármat, így nekem csak kettő maradt, azon aludtam tovább a csomagjaimba kavarodva. Jó hideg van egyelőre. Pedig már több réteget is felvettem. Kezdek megnyugodni. Meg aztán van más, amihez hozzá kell szoknom, például, hogy itt a helyi reptéren konkrétan 3-an mentek be elém a sorba, majd mikor beverekedtem magam, akkor mellém állt a következő, mintha én ott se lennék. Én megálltam a sárga vonalnál, de másoknak az nem tűnt fel. Ehhez hozzá kell szoknom. Itt a személyes térről más fogalma van az embereknek, ha egyáltalán van.

A hét óra húsz perces repülés után most egy újabb két órás út következik. „ima” Az imént megcsúszott a netbookom, és ezt a három betűt ütöttem be véletlen, ahogy elkaptam. :)