2015. december 24., csütörtök

Puritól Navadwipig képekben



2015.12.04. Puritól Navadwipig képekben
Egy jó meleg vizes fürdésnél nincs is jobb, főleg, ha már két hónapja csak hideg víz van. Bár a klinikán volt meleg víz, szóval nem panaszkodhatok. Most azonban lehűlt az idő, és reggel igen húzós a hideg víz, meg aztán nem tesz nekem jót, és nem azért járok ayurvédikus klinikára, hogy leromboljam, amit ott felépítettek, így aztán ma vettem egy vízmelegítőt. Tizenöt perc alatt egy vödörnyi meleg vizem van. A fürdés után meg 30 percig fülig ér a szám, mert olyan jó volt. 

Ugorjunk vissza pár napot ismét. Bhubaneswarból Puri felé tartó buszon megismerkedtem egy lánnyal, Rosynak hívják. Kémiát tanul, és épp vizsgázott Bhubaneswarban, amúgy Puriban él. Egyelőre nem akar férjhez menni, mert addig marad szabad. Dolgozni szeretne, mégpedig Bangaloreban, ami India egyik jól fejlődő városa. Mesélt Jagannathról, és hogy mennyit jelent neki, mikor ellátogat a Templomba. Ott igazán meg tud nyugodni. Összebarátkoztunk, és azóta is csetelünk. 

Én közben leszálltam Sakigopalnál, ahol egy magyar turistacsoporthoz csatlakoztam. Először egy kis falut látogattunk, ahol teniszlabdákat osztogattunk a gyerekeknek. Állítólag 100 teniszlabdát hozott a csoport. A gyerekek nagyon boldogok voltak. Benéztünk egy családhoz, ahol már nem is emlékszem olyan húszan laknak. Megvendégeltek minket frissen szedett kókuszdióval. A fél falu kísért minket vissza, mindenki tudta, hogy hol parkoltunk le a busszal, és mutatták az irányt. 

Chandanpurban már jártam egy hónapja. Egy művész család mesélt a házbéli szokásokról, és láttunk egy bemutatót arról, hogyan karcolják a pálmaleveleket. Ezt a falut támogatja az állam, hogy a tradíciót tudják őrizni. Ez főként kedvezményeket és vásárokon való részvételt jelent. Ebben a házban több generáció lakik, és mindenen osztoznak. Mindenki művész, de mivel ebből nem tudnak megélni egy fém edény nagykereskedést is üzemeltetnek. Hát a művészek élete már csak ilyen. A profik is hobbiból elmennek pénzt keresni! 

Téglakészítőket is láttunk. Ketten dolgoznak, és ott helyben ki is égetik a téglákat kemence nélkül.
Este Puriban a templomunkban aludtam a csoport meg egy szállodában. Azt a szobát kaptam, ahol 2006-ban fél évet töltöttem. Nosztalgikus volt ott lenni, és ma már nem tudom hogyan bírtam ki mindenfajta kütyü nélkül, azaz se mobiltelefon, se számítógép, se egy mp3 lejátszó, és talán egy Bhagavad Gíta volt nálam. Volt időm elmélyülni. Reggel pedig csatlakoztam egy kis virágfűzéshez.



A reggeli után Konarak felé vettük az irányt, és közben megálltunk egy kis fürdőzésre, amit én indiaiasan ruhában ejtettem meg. 
Konaraki Naptemplomról oldalakat tudnék írni, de most csak nézzetek meg néhány képet azokról a templom külső falán lévő szobrokról, amikről az odisszit rekonstruálták a 20 századi újítók.
A z utolsó állomás Bhubaneswar volt, ahol egy templomra jutott időnk, meg egy kis városban sétálásra.
Éjszakai vonattal mentünk Kalkuttába, ahol búcsút vettem a csoporttól, és egyedül sima vonaton a nőknek fenntartott vagonban utaztam tovább Navadwipba, hogy meglátogassam Srila bhakti Nirmal Acharya Maharajot. Navadwip, ahol a lelkem mindig megnyugszik. 
Megismerkedtem egy Brazil pszichológus lánnyal, aki már 5 hónapja ott lakik. Elmentünk együtt postára, meg virág vásárra, ami keddenként van. Közben sikerült lefotóznom, hogy a gyerekeket milyen járgánnyal viszik iskolába. 

A Govinda Kund, ami egy mesterséges tó, közepén egy oltárral. Ennek a partján áll egy vendégház, ami a nyugatról jövőknek van fenntartva. Jelenleg épp festés alatt áll. Ezt a műveletet néhány bambusznádon egyensúlyozva tűző napon mindenfajta sisak, vagy védőfelszerelés nélkül végzik a festők, ami nem egyszerű mázolás, hanem aprólékos domborműveket kell kifesteni különböző színekkel. Türelem, tehetség, gyakorlati érzék és munkaerő van bőven. És mondanom sem kell, hogy folyamatosan dolgoznak, nem állnak le pihenni. Tehát hetek alatt kész van az egész. 

Kalkuttába két lánnyal mentem vissza a legegyszerűbb vonaton, és utána a 219-es helyi buszjárattal a kalkuttai templomba érkeztem pár óra pihenésre. A tüdőm megtelt porral, az orromból másnap is fekete kosz jött ki, míg ki nem mostam alaposan. A budapesti szmog riadó vicc kategória ehhez képest. A sima kipufogó gázon kívül körülbelül tíz gyárból jön a szenny, amitől a levegő rendkívül büdös, és a szmog látható, és leginkább érezhető. Fogalmam nincs, hogy lehet itt életben maradni. Pláne tíz millióan. 
Kalkuttában még mindig olyan riksák vannak, amiket emberek futva húznak, tehát a lábbal tekerős már modern változat, hát még az autoriksa, és ma már elektromos autoriksák is vannak, legalábbis Navadwipban láttam. 
Elnézést a kép minőségéért, de ez sikerült a legjobban a száguldó taxiban vak sötétben.
Az éjszakai vonatra várakoztam, és most először magasabb osztályra vettem jegyet, ami azért is jó, mert az állomáson külön légkondis váró van az magas osztályon utazóknak, szeparáltan a nőknek, és férfiaknak. Azért egy patkány elszaladt alattam. Meg ez így leírva a patkányt leszámítva jól hangzik, de nézzétek meg a képet. Az anyuka a gyerekével az asztalon. 
A vonat nagyon kényelmes 7 órát fekve lehet utazni, ezt a kocsit lezárják, így senki nem száll fel és lopja el a csomagodat egy-egy megállónál. Adnak csomagolva két lepedőt, takarót, és párnát is. Hogy őszinte legyek odafelé nem véletlen csatlakoztam a magyar csoporthoz. Ez egy totál más kultúra, és együtt aludni velük egy élmény, maradjunk ennyiben és inkább nem részletezem. 
Szerencsésen megérkeztem, de az influenzát sikerült rám ragasztaniuk, meg a légkondi se tett jót. Salátával, meg forró fűszeres levessel kúrálom magamat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése